Ezüstérmes a Faddi SE

A Faddi Sportegyesület Karate Szakosztálya az elmúlt 1 hónapban folyamatosan vett részt különböző szintű és színvonalú versenyeken. Sajnos agyagi gondok miatt jelentősen le kellett redukálni az indulói létszámot!

Románia, Nagyszalonta

2006.november 4-én került megrendezésre a romániai Nagyszalontán az I. Pepe emléktorna. Sándor Péter nagyszalontai karate edző tavaly novemberben tragikus körülmények közt elhunyt, és az Ő emlékére szervezte meg családja és klubja a tornát. Erre a versenyre a Faddi SE 2 versenyzője, 2 bírója és 1 fő kísérő utazott ki előző napon, hogy segítsenek a verseny lebonyolításában és szervezésében. Versenyzőként a tolnai Vajda Gergely küzdött először, aki nagyszerű formában teljesítve megszerezte az első helyezést. Őt a szintén tolnai Berta Dániel követte, aki lendületes mérkőzéseivel, szinte pontot sem értek el rajta szintén az előkelő első helyezést érte el. Bíróként a szekszárdi Kuti János és a Faddi SE edzője Bali Ervin „dolgozták” végig a napot, és a nap végén felajánlották bírói tisztelet díjukat a család részére. Kísérő Kuti István pedig az egész napi szervező munkában vette ki részét.

Tököl, WKF Diákolimpia

Romániából hazatérve másnap a WKF diákolimpia döntőjére utazott a Faddi SE versenyzői gárdája, mely megmérettetésre 10 fő jutott be az elődöntők során. Sajnálatos módon 1 fő megbetegedett, 1 fő pedig boka sérülést szenvedett így csak 8 versenyző kerülhetett küzdőtérre. A tolnai Tóbi Boglárka kataban az első fordulóban kiesett, és vigaszágon indult tovább a 3. helyért, azonban sajnos itt is kikapott. Küzdelemben ugyan ez a szituáció ismétlődött meg. A faddi Bogárdi Barbara kataban szintén kikapott első körben, küzdelemben pedig kemény és szoros mérkőzések során a bronzéremig küzdötte fel magát. Testvére Mónika kataban jutott be a döntőre, de a későbbi első helyezett kislánytól kikapott és kiesett. Henk Piroska első mérkőzését a korábbi kadett bajnokkal vívta, de sajnos nem sok sikerrel – Piri sajnos későn kezdett versenyezni és a rutinos lány fölényes győzelmet aratott. Vigaszágon folytatta mérkőzését ugyan Piri, de a bronzérmet már nem sikerült megszereznie. Horváth Zsolt szintén a későbbi győztessel került első mérkőzésében össze, és bár nagyon szépen szorította nagyon ügyes ellenfelét, 2 ponttal kikapott és kiesett. Kiszli Viktor sajnos szintén az első körben kapott ki. Tóbi Csaba küzdelemben jutott be a döntőre és nagyon szoros mérkőzéseket vívott, így az általa kiérdemelt bronzérem mögött kemény mérkőzések voltak. Berta Dániel előző napi fáradtságát nem tudta teljes mértékben kipihenni, de 3 mérkőzés után Ő is bronzérmet szerzett!

Ippon Shobu Magyar Bajnokság, Budapest

A Magyar JKA Karate Szövetség rendezésében került ismét a minősítő versenyek közé, mint a szövetség hivatalos Magyar Bajnoksága. A tradícionális versenyszabályok érvényesülnek, 1 pontig illetve két fél pontig zajlanak a küzdelmek – de a pontadás nagyon szigorú elbírálás alatt történik. Formagyakorlatban adott lista alapján készülnek a versenyzők, egyszerre járják el a katat. A Faddi SE mindössze 3 fővel képviseltette magát és ezúttal csak formagyxakorlatban indultak a versenyzők. Elsőként Bogárdi Mónika kezdett, aki nagyon fegyelmezetten és céltudatosan küzdött, így eljutott a döntőig. Itt azonban nagyon elfajult a küzdelem, nagyon sok durvaságot engedtek a bírók így nehéz küzdelmet folytattak a lányok, míg végül a sokkal technikásabb és pontosabb Mónika megszerezte az arany érmet! Tóbi Csaba következett, aki nagyon szép technikai és taktikai megoldásokat csinált, azonban ellenfele két hatalmas ütést vitt be szemére, amitől Csabi elbizonytalanodott és fél ponttal kikapott. Berta Dániel ezen a hétvégén nagyon jó formában versenyzett, három mérkőzésen keresztül nem csináltak rajta pontot és Ő sem várta meg a mérkőzések végét: mindet rendre 1 ponttal nyerte így Ő is Magyar Bajnoki aranyat szerzett!

IV. Mohácsán Kupa, Mohács

Erre a versenyre a Faddi SE és a tolnai TANREN Karate Sportegyesület közösen nevezett összesen mintegy 30 főt és Kuti János valamint Bali Csaba személyében 2 bírót. Többségüknek ez volt életük első vagy második versenye, és ehhez képest becsületesen helyt álltak és nagyon jól szerepeltek a kezdő – haladó lebontásokban! Olyan versenyző kevés volt, aki nem hozott haza egy érmet vagy 4. helyezést. Összesen 11 arany, 13 ezüst és 12 bronzérem született, valamint 9 db 4.helyezés! összesített pontversenyben holtverseny alakult ki a Faddi SE és a Balatonlellei klub között 71 ponttal, de Balatonlellének több arany érme született és 7 fővel többen is voltak, így a Faddi SE „csak” második helyezett lett.
Arany érmesek:
Bogárdi Mónika, Tengölics Anna, Feidt Roland, Feidt Norbert, Horváth István, Dudoma Dávid, Kiszli Viktor, Herczig Máté, Vajda Gergely, Klopcsik Richárd, Bali Ervin
Ezüst érmesek: Bogárdi Barbara(2), Tóbi Boglárka, Feidt Roland, Feidt Norbert, Horváth István, Szántó Gergő, Koleszár Patrik, Horváth Zsolt (2), Kiszli Viktor, Vajda Gergely, Tóbi Csaba
Bronz érmesek: Kósa Evelin, Bányai Kitti, Tóbi Boglárka, Márkus Dóra, Henk Piroska (2), Kőszegi Kevin, Horváth Krisztián, Szántó Gergő, Koleszár Patrik, Lerch Patrik, Fórizs Tamás
4.helyezettek: Kósa Evelin, Bányai Kitti, Kőszegi Kevin, Horváth Krisztián, Acsádi Sándor, Schubert Dániel, Herczig Máté, Fórizs Tamás, Klopcsik Richárd

Bali Ervin

a képek KLIKK-eléssel nagyíthatók, majd jobb egérgomb "Kép mentése másként..." menüvel elmenthetők


Mohácson


Seiken Kupa


Akció közben


Bemelegítés 


Bemelegítés 


Bemelegítés 


Bemelegítés 


Bemelegítés 


Bemelegítés


 Berta Dániel az EB-én


 Diákolimpián


Fadd-Lelle